Kett pedagógia képzés

Éppen most zajlik a Kett pedagógiai képzés. Kérjük Isten segítségét, hogy kicsik és nagyok lelki fejlődésére szolgáljon.

„A Szentáldozáshoz vezető út a gyerekek és a felnőttek (szülők) számára is a hit titkaiba vezető út. A mi módszerünk szerint, a gyerekek elsősorban tapasztalatokat szereznek, új látásmódot nyernek és így lassanként közelednek Jézus Krisztus személyéhez. Célunk, hogy felébredjen bennük a Jézus utáni vágy, hogy Jézus hívását meghallják: „Ma nálad akarok lakni”, és - mint Zakeus - örömmel tudjanak válaszolni. Zakeus története az elsőáldozási katekézisünk kulcstörténete. Ebben a találkozástörténetben számos kérdéssel foglalkozunk: Ki Jézus? Hogyan találhatom meg? Hol tér vissza? Milyen az út felé? Mikor vagyok nyitott? Mit tesz bennem az ő „visszatérése”?
Velük tartunk, a gyerekekkel együtt haladunk ezen az úton, hogy a hit titka bennük élő hitté, átélt tapasztalattá, életgazdasággá váljon. Megosztjuk azt, amiben hiszünk, így a foglalkozások a megosztások helyévé válnak.”

Kriszta nővér